Amire senki se számított

Bozótmély

2018. június-augusztus nyári időszakban az SBK budo szakosztálya az iskolai szünet miatt rendes gyakorlóhelyéről kiszorult. A SÍN Kulturális Központ adott ideiglenes menedéket, ahogy már sok nyáron. Az idei nyár két dologban is különleges volt azonban. Az egyik furcsaság, hogy épp velünk egyszerre próbálta a szomszéd teremben új darabját a Trojka Színházi Társulás. A másik újság pedig, hogy eddigre Hábermajer Gábor oktatónk már átment tűzön és vízen a tapasztalati trénerség terén, így se saját komfortzónájának tágításától, se az újszerű vagy extrém helyzetektől nem ijedt meg. És persze, tegyük hozzá, hogy ez Erő-forrás projektnek hála elég belső tapasztalat lett a szabad mozgás terén is. Szóval lelkesítően és inspirálólag hatott rá, amikor a Trojkások felkérték budo-instruktornak, mivel új darabjuk a Kurosawa által is megjelenített ikonikus Rashomon - magyarul A vihar kapujában - akart lenni. Új fordításban, új értelmezésben: Bozótmély.

Az előadásra már projektünk zárása után került sor, de a darabbal kapcsolatos kommunikáció növelte a láthatóságunkat, illetve újabb kézzelfogható bizonyítékát adta a különböző tématerületek megtermékenyítő szinergiájának.



Bozótmély

Fotó: Bokor Krisztián

Trojka Színházi Társulás: Bozótmély
Akutagava Rjunoszuke elbeszélését fordította és színpadra alkalmazta:
Cseh Dávid

Szereplők:
Dóra Nagy
Natalie Dimanovski
Péter Bárnai
Sandor Lukacs
Attila Soós

Jelmeztervező: Juli Szlávik
Látványtervező: Mark Lakatos
Zeneszerző: Gyuri Petrik
Szamuráj mester: Hábermajer Gábor
Fordító, dramaturg: Cseh Dávid
Rendezőasszisztensek:
Kinga Piróth és Adrienn Mész
Rendező: Attila Soós

Külön köszönet
Angyal Ágnes-nek,
Zsófia Bódi-nak,
Emil Hutanu-nak,
Tamás Halász-nak,

az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek és a Sín Kulturális Központnak!

Bemutató:
2018. november 03. szombat 19:00,
második előadás:
2018. november 05. hétfő 19:00.

Jegyrendelés: trojka.jegy@gmail.com

Helyszín: Lumen Kávézó,
cím: 1085 Horánszky u. 5.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések