Indul az ERŐ-FORRÁS Projekt

I. Honnan jött a projekt ötlete?


A Shinbukan Egyesület 12. éve alatt számos felnőttnek nyújtott magas szakmai színvonalú sport- rekreációs és kulturális-önfejlesztő programokat. A működés kerete mindvégig a hagyományos japán vívás maradt. Eszközigényét és szellemiségét tekintve is ez az irányzat csak nagyon szűk réteg számára lehetett vonzó, miközben a keret mögötti áltatlános értékek, mint az egészséges életmód, az élethosszig tartó tanulás és a felelős, önszervező közösségi létforma sokak számára fontosak.

EZÉRT 2016-ban közgyűlési határozattal az egyesület a programportfólió bővítése mellett döntött. Az „Erőforrás“ projekten belül arra képződnek ki oktatóink, hogy rugalmasabban alakítható, helyhez nem kötött, kis eszközigényű programokat kínáljanak és így egy sokkal szélesebb célközönség számára tegyék elérhetővé az európai színtéren már meghonosodott innovatív mozgásformákat.

II. Projektszakaszok

Előkészítés

Partnereinkkel egyeztettük az oktatók képzési igényét és közösen kiválasztottuk a megfelelő kurzusokat, tevékenységeket. A kiutazók nyelvi és kulturális felkészítést kapnak, illetve segítséget a kiztazások megszervezéséhez, a támogatás ésszerű és költséghatékony felhasználásához.

Mobilitások

2017. aug. 16-26. Outward Bound Romania, Sovata, Románia, outdoor tréner tréning
2017. október 6-11. Ost-West Centrum, Orval, Belgium, job-shadowing (tréningközpont üzemben)
2018. jún. 25-júl.4. School of Movement Medicine, Devon, Totnes, UK, táncmeditációs képzés

Tesztüzem

A projekt ideje alatt folyamatosan kínálunk kísérleti foglalkozásokat és saját fejlesztésű programokat az egyesület tagságának, illve a széles közönségnek. A tesztek célja, hogy a projekt végére kipróbált és bevált forgatókönyveket, illetve eszközöket oszthassunk meg az EPALE- rendszeren keresztül.

Értékelés, lezárás

A projektcsapat közös feladata. Beszámolók és teszt-programok visszajelzéseinek összesítése.

III. A sikeresség belső kritériumai

- Oktatóink kitűnő eredménnyel teljesítik a képzéseket.
- Létrejönnek és a portfólióba beépülnek rendszeres, új programok.
- Szociokulturális tekintetben változatosabb lesz az egyesület közönsége számszerűen nő az egyesületi tagok száma nő az egyesület láthatósága, sajtója.


ENGLISH


By the implementation of new, flexible, location independent, not asset-intensive programs the project aims to make available for an even wider public those innovative form of exercise which has already established in the European arena. To this end, the association delegates three instructors for two different trainings. A partner from England and an other from Transylvania will ensure each a 10-day intensive training, while a third partner from Belgium will host job-shadowing activities for one trainer. The instructors will be than trained and gain experience in two specific fields: wilderness / adventure- and experiential education, and in a specific branch of dance (art) education. Once the training and job-shadowing completed, the trainers will work out a new programme package, which after appropriate testing will be included in the association's portfolio. In addition to the general social impact, the project will rise the association's visibility, audience, strengthen its European relations and support its presence on the national professional.


In the past 12 years the Shinbukan Association has been providing professional, high-quality sports and recreational, cultural and personal development programs for adult learners, built especially on the traditional Japanese swordsmanship. The overall objective of the association is to popularize and disseminate healthy lifestyles, lifelong learning and responsible, self-organizing community life form . In the light of the Europe-wide changed lifestyles, the association's management decided to expand the program portfolio.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések